A Pázmány Több mint tudás! Kiemelkedő, innovatív képzések Közösségi élmények és értékek Korlátlan tanulási lehetőségek* várnak *: Tanulmányaid során egyedülálló módon biztosítjuk a lehetőséget, hogy korlátlan kreditmennyiségben szerezhess új, naprakész tudást, akár több tudományterületen is egyszerre! Középiskolásoknak szóló programjaink: Előző
Az evangelizációról

Mit mond a Szentírás az evangelizálásról, hittérítésről? Mi a feladatunk, mivel bízott meg minket Jézus?
Lábmosás

Jn 13, 1-15 Húsvét ünnepe előtt történt: Jézus tudta, hogy elérkezett az óra, amikor a világból vissza kell térnie az Atyához, mivel szerette övéit, akik a világban maradtak, mindvégig szerette. Vacsora közben történt, amikor az ördög már fölébresztette az áruló Júdásnak,
Júdás, az áruló

Az utolsó vacsora alatti beszélgetés, húsvét előtt. Nézzük mit ír az evangélium, beszélgessünk róla együtt!
Az igazság szabaddá tesz

Jn 8, 31-42 Jézus a benne hívő zsidókhoz fordult: „Ha kitartotok tanításomban, valóban tanítványaim lesztek, megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz benneteket.” „Ábrahám utódai vagyunk – felelték –, s nem szolgáltunk soha senkinek. Miért mondod hát, hogy szabadok
A Világ Világossága

Jézus a világ világossága. Próbáltál már sötétben valaki mögött menni, akinél van zseblámpa? Gondolkodjunk együtt erről az igeszakaszról!
A házasságtörő asszony

A házasságtörő asszony példáján keresztül láthatjuk Isten irgalmát irántunk.
Életvédelem szemléletformálással

Reformátusok Lapjában megjelent interjúra mutat a link. Szó esik a beszélgetésben a Magzatnaplóm c. szemléletformáló könyvről és más kiadványokról is.
Magzati fejlődés hétről-hétre 6. hét

40 fejezet a 40 hétről, érdekes, eseménydús és vicces események a magzatgyerek szemszögéből.
A könyv célja, hogy segítsen kapcsolódni, kötődni, szeretni, Te pedig megismerd ezt a csodát, a magzati létet odabent!
Magzati fejlődés hétről-hétre 5. hét

A könyv célja, hogy segítsen kapcsolódni, kötődni, szeretni, Te pedig megismerd ezt a csodát, a magzati létet odabent!
Kismamáknak és mindenkinek!