Keresztény blog - Hitvalló honlap: Közel hozzuk Jézust

Mt 26, 14-25

Ekkor a tizenkettő közül az egyik, a karióti Júdás, elment a főpapokhoz, és ezt kérdezte tőlük: „Mit adtok nekem, ha kezetekre adom?” Azok harminc ezüstöt fizettek neki. Attól kezdve már csak a kedvező alkalmat kereste, hogy kiszolgáltassa nekik.

A kovásztalan kenyér ünnepének első napján a tanítványok ezzel a kérdéssel fordultak Jézushoz: „Hogy akarod, hol készítsük el neked a húsvéti vacsorát?” Így felelt: „Menjetek be a városba ehhez meg ehhez, és mondjátok meg neki, hogy a Mester üzeni: Közel az időm, nálad költöm el tanítványaimmal a húsvéti vacsorát.” A tanítványok úgy tettek, ahogy Jézus meghagyta nekik, elkészítették számára a húsvéti bárányt. Amikor beesteledett, asztalhoz ült a tizenkét tanítvánnyal. Vacsora közben megszólalt: „Bizony mondom nektek, egyiketek elárul.” Erre igen elszomorodtak és sorra megkérdezték: „Csak nem én vagyok az, Uram?” „Aki velem egyszerre nyúl a tálba, az árul el” – felelte. „Az Emberfia ugyan elmegy, amint megírták róla, de jaj annak az embernek, aki az Emberfiát elárulja. Jobb lett volna neki, ha meg sem születik.” Erre Júdás, az árulója is megkérdezte: „Csak nem én vagyok az, mester?” „Magad mondtad” – válaszolta.

Igemagyarázat

Az Egyház a tegnapi evangéliumot tárja elénk ismét, kicsit másképp fogalmazva, Máté evangéliumából. Máté is, éppúgy mint János, ott volt személyesen ezen az estén, az utolsó vacsorán. Ezen az estén alapította Jézus az Oltáriszentséget, amelyben saját testét és vérét adja nekünk eledelül.

A tanítványok együtt kérdezgették Jézust, “ugye, nem én árullak el?” Miért kérdezték még? Talán nem tudták saját magukról, hogy elárulják-e vagy sem? Nem valószínű. Inkább azért kérdezhették, hogy saját magukat igazolják a többiek előtt. Hogy Jézus mondja ki róluk, hogy nem ők a “rosszfiúk”.

Jézus elszomorodott és elmondta, hogy valaki el fogja árulni. A tanítványok erre nem azt felelik, hogy “Ok. Értem. Most akkor mit tegyünk, hogy megvédjünk téged? Mit tegyünk, hogy bajod ne essen? Szervezzünk magánhadsereget? Meneküljünk távoli vidékekre? Esetleg a szamaritánusokhoz?” Semmi ilyet nem mondanak. Ehelyett önigazolásképpen elkezdik kérdezgetni, hogy “ugye, nem én leszek az?”

Kit érdekel, hogy ki az??? Az lenne a fontos, hogy ha már ilyen helyzetben vagyunk, mit tehetnénk.

Jézus azonban ezzel a reakcióval nem foglalkozik. Úgysem akar semmilyen mentőakciót, tudja, hogy ez a feladata, ez része a megváltásnak, hogy felviszi bűneinket a keresztre.

Azonban mégis érdemes elidőzni a tanítványok ezen viselkedésénél. Nem példaképpen, hanem jelzés értékkel.

Egyrészt: ha én kreálni akarnék egy vallást (ami nem igaz), magamat mint igaz, megbízható, odaadó tanítványt írnám le a szent könyveimben. Láthatjuk, hogy az evangéliumok távolról sem tökéletes tanítványokat ábrázolnak. Nagyon is emberiek! Nagyon is tökéletlenek! Ez is egy bizonyíték arra, hogy nem kitalált történetről van szó, a Szentírás igaz!

Másrészt: Isten ezeket a tökéletlen embereket hívja, feladatot ad nekik és küldi őket. Isten nem a szent és feddhetetlen embereket keresi és látja el feladattal! Mindnyájunkat hív. Akkor is hív, ha még nem vagyunk az életszentség valami magas fokán! Ez nem jelenti azt, hogy ne szabaduljunk meg a bűneinktől, mert Istennek így is megfelelünk. Távolról sem! Isten azt várja el, hogy “menj és többé ne vétkezzél” – ahogy a házasságtörő asszonynak is mondta. Azonban nem kell először megtisztulnunk, és utána elébe állnunk feladatot várva. Szükségünk van Jézusra a tisztuláshoz. A tisztulásnak pedig része az is, hogy átadjuk az életünket, és mindenben Őt kezdjük szolgálni.

Kérdések

Azt gondolom, hogy megúszom, hogy bármi nagyot bízzon rám az Úr, mert nem vagyok “elég tökéletes”? Kérem, hogy adjon feladatot, mutassa meg, hol és hogyan tudom Őt szolgálni az életemben? Van ennek rendszerszintű akadálya a hétköznapjaimban? (pl. olyan munkahely, ahol csalásra kényszerítenek vagy hasonló?) Mit tehetek azért, hogy ezektől megszabaduljak?

Uram, legyél Ura életem minden területének! Amen.