Mt 5,13-19

Ti vagytok a föld sója. Ha a só ízét veszti, ugyan mivel sózzák meg? Nem való egyébre, mint hogy kidobják, s az emberek eltapossák. Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni. S ha világot gyújtanának, nem rejtik a véka alá, hanem a tartóra teszik, hogy mindenkinek világítson a házban. Ugyanígy a ti világosságotok is világítson az embereknek, hogy jótetteiteket látva dicsőítsék mennyei Atyátokat!

Ne gondoljátok, hogy megszüntetni jöttem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem teljessé tenni. Bizony mondom nektek, míg ég és föld el nem múlik, egy i betű vagy egy vesszőcske sem vész el a törvényből, hanem minden beteljesedik. Aki tehát csak egyet is eltöröl e legkisebb parancsok közül, és úgy tanítja az embereket, azt igen kicsinek fogják hívni a mennyek országában. Aki viszont megtartja és tanítja őket, az nagy lesz a mennyek országában.

Igemagyarázat gyerekeknek:

 

Mi vagyunk a föld sója. Milyen a só? Mint a mesében. Kicsi, kevéske, mégis sokat ér. Mégis teljesen más lesz tőle a leves. Mégis habár kezdetben nem értékelik, később rájön még a király is, hogy milyen fontos, milyen jó a só.     

Igemagyarázat kamaszoknak:

Jézusnak mindig hétköznapi, de újszerű hasonlatai voltak. A só is teljesen hétköznapi dolog. A mai orvostudomány sokszor elítéli a sót, mintha az felelne a magas vérnyomásért. Valójában a szervezetünkben is sok a só, szükséges is. Ha izzadással sok sót vesztünk, pótolnunk kell a sót is, nemcsak a vizet. Miért fontos ez? Hogy ne nézzünk rossz szemmel a sóra.

Mi, mint a föld sója átjárjuk az emberiséget, és mit adunk át, mit hozunk? Emberi méltóságot: hiszen Isten képmása vagyunk. Az emberi élet értékét: hiszen Isten alkotott meg minket anyánk méhében. Az emberi szabadság tiszteletét: hiszen Isten adta a szabad akaratot. A segítségnyújtás, a szolidaritás értékét: hiszen Jézus elénk állítja példaképp az irgalmas szamaritánust.  

Igemagyarázat mindnyájunknak:

Van mire büszkének lennünk. Manapság terjed egy kultúra, amely mindent, amit a fehér ember hozott a világra, csak a fonákjáról lát, csak a rosszat látja meg benne. Ne hagyjuk, hogy beférkőzzön a gondolkodásunkba ez a tévedés. Inkább annál erősebben tartsunk ki ezeknél az Istentől kapott értékeknél, mint az emberi méltóság, az emberi élet védelme, az emberi szabadság tisztelete, a felebaráti segítségnyújtás gyakorlása.

Ha annyira elvetendő lenne a fehér ember alkotta kultúra, akkor miért törekedne és igyekezne több millió nem-fehér ember épp ide, Európába? Európát éppenhogy a keresztény értékek tették ilyen élhetővé, szervezetté, prosperálóvá. De ahogy Európa elszakad az isteni rendtől, elveszti az élhető jellegét, és erőszakosan belekényszeríti lakosait egy adott világlátásba. A szervezettsége már inkább árt az emberek szabadságának és nem használ. A prosperáló gazdaság pedig elszakad az embertől, és a profitot hajhássza kevesek javára.

Hogyan tudjuk megtartani Istent a középpontban?

Azért kell kiállnunk, hogy a közélet, a társadalom vallja a keresztény értékeket. Ha nem is tér meg mindenki, különösen nem össztársadalmi szinten. Az értékek jelenlétéért és védelméért azonban küzdenünk kell. Nem zárhatjuk be magunkat a templomainkba. A föld sójaként az egész társadalomban szerepünk van, feladatunk van, hogy átjárjuk és átalakítsuk az egészet.   

Honnan idéztünk?

Az Örömhírünk könyvsorozat második kötetéből. A könyvsorozat tartalmazza a napi evangéliumokat és hozzájuk kapcsolódva igemagyarázatokat minden korosztály számára 6-tól 100 éves korig. 

A föld sója
Cimke:                                     

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük