4.hét
„Meg fogod érezni, amikor rád gondolnak, rólad álmodoznak, rólad beszélgetnek.”
Kezdem megszokni a magzati létet. Meleg van, minden szép piros és otthonos. Ha most, a 12. napon kettéválnék, akkor egypetéjű ikrek lennénk. De minek? Hiszen már kérés nélkül kaptam egy ikertesót, itt van most is mellettem, ha akarom, ha nem.
Tehát nem lesz egypetéjű ikertestvérem, belőlem egy is elég a világnak, hadd legyek teljesen egyedi DNS-ű ember!
A génállományom, vagyis a DNS-em egy nagyon frankó cucc! Büszke vagyok rá, hogy ilyen szépen és jól megcsavartam. Olyan formásan tekeredik, mint egy spirálfüzet drótja. A spirál valójában egy létra, ami ilyen érdekesen görbül. Milyen fokok alkotják a létrámat? Bázispárokból állnak, ezek hordozzák az infókat rólam. Ha most kinyújtanám a DNS-em, letekerném szépen, lassan, akkor olyan hosszú lenne, hogy hatszor átsétálhatnék rajta a Holdig és vissza. Nem rossz, ugye? Azt kérdezed, hogy honnan tudok ennyi mindent? Hát, csak úgy, tudom. A lányok megérzik a dolgokat.
Neked hány bázispárod van egy-egy sejtedben? Tippelj! Nagyjából annyi, mint nekem: kb. 3 milliárd darab. Nem rossz, ugye? Nos, van idebent 9 hónapom, ráérek. Akár meg is számolgathatnám őket pontosan. De azért most inkább offolom ezt a nagyszerű lehetőséget. Inkább beszélgetek egy kicsit a tesómmal.
– Szóval téged hogy is hívnak? – kérdezem.
– Hát, ez még bizonytalan. A szüleink örülnének kislánynak és kisfiúnak egyaránt, de még csak tervezgetnek minket. Úgy tudom, hogy vagy Dani vagy Levente lesz a nevem. Anyának jobban tetszik a Levente, apa viszont valami Dánielt emleget, aki nem félt az oroszlánoktól. Azt nem tudom, hogy lesznek-e ott oroszlánok, ahol majd lakni fogunk, de tuti, hogy a kiscicákat nagyon szeretem majd.
– Miért? – kérdezem csodálkozva, pedig igazából azt sem tudom, mi az a cica és mi is az oroszlán.
– Tudod, amikor Anya lábához dörgölődzik Cirmi cica, őt valami jóleső melegség járja át, amit én is érzek.
– Ez az? Hát, ezt nem is tudtam. Szuper! Én is szeretem majd a cicákat, ha ilyen nagyszerű érzés a közelségük! – felelem neki.
– És téged hogy hívnak? – kérdezi az öcsikém.
– Öööö, nem tudom. Ezt vajon hogyan lehet kideríteni? – faggatózom.
– Csak fülelj! – feleli titokzatoskodva a tesókám, aki a nagy mindentudásával kezd kicsit bosszantani.
– De hiszen még nincs is fülem? – értetlenkedem.
– Jó, nem a füleiddel. Hanem a lelkeddel! Meg fogod érezni, amikor rád gondolnak, rólad álmodoznak, és esetleg rólad beszélgetnek. Bár őszintén szólva, szerintem rólad még nem is tudnak. Anya azt hiszi, hogy csak egy gyereke lesz majd, én. – mondja Dani.
Na, most aztán érzékeny ponthoz értünk. Totál kiakaszt ez a kis embriócska itt mellettem!
– Méghogy te? Miért nem én? – kötök bele a „kis csírába” (bocs, hogy ilyeneket írok róla, de mégiscsak az én fivérem, és néha az agyamra megy).
Szóval már most látom, hogy tuti jó tesók leszünk, mert simán összeveszünk bármilyen lényegtelen dolgon. Vajon lesz több testvérem is? Azt hiszem, egész izgalmas lesz az élet odakint.