3. hét
„Anyában létezem és fejlődöm, az ő szeretete etet és éltet engem.”
Na végre. Már tényleg bajban voltam, hogy írhatnék én mindent, amikor a főhősünk saját naplójáról van szó. Vagyis most végre átadom a szót a magzatnak, akinek a naplóját a kezedben tartod, és én végre elcsendesedek.
Bumm! Egyik pillanatról a másikra. Na jó, nem. Igazából kb. 24 órába telt, amíg Anya és Apa egy-egy sejtje egyesült. Mikor és hogyan? Amikor megalkottak engem. Most ne részletezzük a hogyant, mert a könyvemet minden korosztálynak írom, nem csak a nagyoknak. Viszont már megtermékenyülten itt létezem. VAGYOK! Mostantól egy egyedülálló és megismételhetetlen személy vagyok, egy komplett ember.
Ha már így alakult, arra gondoltam, írok egy naplót erről a 9 hónapról idebent. Neked, drága Anyukám, és neked kedves Olvasóm, minden magzatnak, gyereknek, felnőttnek és bárkinek, aki kézbe veszi ezt az írást!
Szóval létrejöttem. Az egyedi genetikai állományom: 23 kromoszóma anyától és ugyanennyi kromoszóma apától. Apa! Köszi az X-et! Király, hogy lány lettem!
Igen, ez az X mostantól minden sejtemben benne lesz csakúgy, mint az egész 46 kromoszómából álló DNS-em is. Azaz egészen biztosan lány leszek, jöhetnek majd a csatok, hajráfok, fülbevalók, kényelmetlen cipők, nőnapi csokik és anyák napi csokrok. No, de ne szaladjunk ennyire előre!
Mi van még a DNS-emben? Mostantól fix, hogy barna hajam lesz. Vajon mikortól engeded majd, Anya, hogy fessem? Tutira barna lesz a szemem is. Ennek örülök, mert a barna illik a barnához.
Egészen biztos, hogy kicsit hajlamos leszek a hízásra is. Jaj, ne már! Hát milyen szülők vagytok ti?! Pont ezt hagyni rám. Jó, értem én, hogy nem tehettek róla. Végül is ti is ezt kaptátok a szüleitektől. Nem baj, már itt elkezdem majd a tornát, benn a méhmindenségemben.
Szóval most egy sejt vagyok össz-vissz.
De nem akarok egysejtű maradni!
Örülök, hogy élek, ahogy minden élő örül a létezésének.
Fejlődni, növekedni akarok.
Zsupsz!
Most ketté osztódtam, már kétsejtű vagyok. Hé! Ez nem is olyan nehéz! Akkor folytassuk! Kétszer kettő négy, már négy sejt alkot engem. Ha ez így megy, ripsz-ropsz száz- és ezersejtű is lehetek. Ekkor még nem tudom, hogy 50 osztódás után már 100 milliárdnyi sejtből állok, de még mindig ugyanazzal a 46 kromoszómával, ami leírja emberi mivoltomat külsőleg és picit belsőleg is.
Hoppá, van itt valami irtó furcsa. Ki ez itt mellettem? Gyorsan kiderítem!
– Te mit osztódsz itt? Éppúgy mint én! – förmedek rá a sajátosan direkt stílusommal.
– Helló! Én egy másik gyerek vagyok. Egyidőben jöttünk létre. Szóval, jobb, ha hozzászoksz a jelenlétemhez! – feleli derűsen a másik embrió.
– Micsoda? – engem nagyon meglep ez a dolog.
– Bizony, ikrek lettünk. Te lány, én meg fiú, két külön petesejtből és hímivarsejtből. – magyarázza nekem ez az idegen, én pedig rájövök, hogy akkor ő nem is idegen, hanem a testvérem!
– Azta! Hát jó, legalább nem egyedül unatkozom majd a méhben. De ideje indulni, nem? – kérdezem tőle.
– De, gyerünk! – mondja a tesóm.
Bizony, valahogy nincs itt maradásunk. Valami hajt belülről, menni kell. Most nekiindulunk ezen a hosszú petevezetéken vagy min, el egészen a méhig. Ott vár minket a méhmindenség, ahol beágyazódunk, és pöpecül, kényelmesen elhelyezkedünk egymás mellett.
– Na, ne lökdösődj már! – szólok rá a tesókámra, hogy ne feledkezzen meg rólam.
Még csak egy hete jöttem létre, de már szedercsírának hívnak a dokik.
– De te ne merjél csírának nevezni, okés? – vetem oda, pedig nincs mitől tartanom, úgy tűnik, hogy kedves, rendes srác a testvérem.
A csírám most kettéválik. Egyik részéből épül fel a köldökzsinór. Az nagyon fontos, az az én tápkábelem, amin keresztül jön a finom ennivaló Anyától. A tesóm kap saját zsinórt, így nem kell veszekednünk majd a kaján, hogy kinek mennyi jusson belőle. De azért csak semmi diéta, Anyamindenség!
Miért hívom Anyamindenségnek az anyukám? Mert ő jelenti számomra a világmindenséget ebben a 9 hónapban. Anyában létezem és fejlődöm, az ő szeretete etet és éltet engem. (Nem nyelvtörőnek szántam, de olyasmi, ugye?)
Szóval van ez a csírám itt. Ennek a feléből készül még magzatburok is, az borítja be a világunkat, és vigyáz ránk. S végül egy méhlepény. Milyen ez a lepény?
Később majd eszem almás lepényt, áfonyás lepényt, és egyesek még a spenótos lepényre is megpróbálnak majd rábeszélni. De ez nem olyan lepény. Képzeld, telis-tele van hajszálerekkel! Ha kiterítenék, olyan szép mintázatú lenne, mint valami életfa, azt mondják. Ez a mi kis “vegyesboltunk” idebent. Ez a méhlepény lát el oxigénnel, mindenféle élelemmel, és távolítja el a keletkező salakanyagokat is. Salakanyag?
Na jó, ezt meg kell értened.
Itt nincs se pelenka, sem angol wc.
Érdekel a teljes könyv?
-
Quick View